fbpx

A Blog

Karizmatikus Kommunikáció tanulható

Benned is van karizma?

Amikor beszélsz az emberekhez, mire figyelsz inkább, arra hogy, mit mondjál, hogyan fogalmazd meg a szavaid, és eszedbe jusson a mondandód, vagy arra, hogyan mondod, amit mondasz, és az hogyan hat a közönségedre? Tehát inkább befelé figyelsz, vagy kifelé?

Amikor kiállok az emberek elé beszélni, és csak azzal vagyok elfoglalva, hogy túléljem valahogy ezt az egészet, valahogy tartod magad, miközben remeg kezed lábad, akkor alapvetően befelé figyelsz, csak magaddal vagy elfoglalva. Lehet, nem is érzékeled, hogy vannak körülötted, csak valamikor pár perccel ezelőtt felfogtad, hogy most kiálltál emberek elé, de valójában a menekülő utat keresed. Így aztán nehéz arra figyelni, hogy mit is mondasz, és az vajon hogyan hat a közönségedre. 

Azonban induljunk ki abból, hogy a hallgatóságod szeret téged. Most képzeld el a közönséged, és érezd át, hogy szeret téged. Lásd őket szeretetteljesen mosolyogni. Nem kell mondj még semmit, csak lásd a mosolyukat, és a bíztatásukat. Jobb így?

Azzal, hogy egy jobb érzés árasztott el, már lehet energiád kifelé figyelni. Tudhatod, hogy biztonságban vagy. Látod, amint a üzeneted eljut hozzájuk és valahogyan hat rájuk. Lélegezz, vegyél egy mély levegőt, és ez idő alatt el tudod dönteni, hogy amit mondasz, az úgy hat, ahogy Te azt szeretnéd? Ha nem azt tapasztalod, amit szeretnél elérni, változtass. Megismételheted az utolsó mondatod, egy kicsit másképp. Figyeld a hatást! 

És hagyd, hogy egy belső hang néha azt mondja neked: A közönség szeret téged!

Miről is szól a karizmatikus kommunikáció?

Amikor karizmatikusan kommunikálsz, akkor tudatában vagy a belső állapotaidnak, és képes vagy azt kezelni.

Amikor karizmatikusan kommunikálsz, akkor tudatában vagy a közönséged érzelmi állapotainak, azt felismered a visszajelzéseikből, nonverbális jelekből, és képes vagy azt hatékonyan kezelni, etikusan, a másik tiszteletben tartásával.

Amikor karizmatikusan kommunikálsz, akkor belső lényedből, valamilyen szívügyedből szólalsz meg, és engeded, hogy tested ugyanezt az üzenetet, belső állapotot tükrözze, támassza alá. Úgy mondjuk, kongruens vagy azzal, amit üzensz, teljes lényeddel kommunikálsz.

Amikor karizmatikusan kommunikálsz, akkor az üzeneteddel a másik emberből is érzelmeket váltasz ki. Az üzeneted eljut a legbensőbb lényéhez, és ezáltal ő képes lesz hozzáférni legbensőbb erőforrásaihoz. Ez egy win-win helyzet, mivel őt egy hasznosabb, erőforrásosabb állapotba juttattad. Ezt úgy éred el, hogy rugalmas vagy. Az NLP egyik előfeltevése azt mondja, a kommunikáció azt jelenti, amit eredményezett. Ha van egy üzeneted, egy célod, mit akarsz elérni a közönségednél, akkor beszélsz, közben figyeled a közönség reakcióját. Ha nem értél célt, változtatsz.

A két napos Karizmatikus Kommunikáció tréningen adunk még több olyan technikát, amivel igazán hatásosan, karizmatikusan beszélhetsz emberek előtt. Megtapasztalhatod, hogy benned is ott van a karizma. A karizma tanulható, fejleszthető.

Most új programként azt mutatjuk meg, hogy az online térben is tudsz karizmatikusan kommunikálni.

Kattints ide, hol tudod tanulni, fejleszteni! >>>>

Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelmi tájékoztató

Az NLPTraining.hu Bt tájékoztatja ezen az oldalon érdeklődőket és a regisztrálókat az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól és azok gyakorlásának módjáról.

1. Az adatkezelő személyének azonosítása

Név: NLPTraining.hu Oktatási Betéti Társaság (röviden: NLPTraining.hu Bt.)
Képviselője: Szilágyi Csaba Zoltán ügyvezető
Székhely: 2360. Gyál, Wesselényi utca 17/1.
Adószám: 21413328-1-13
Cégjegyzékszám: Cg.13-06-073333
E-mail: info@nlptraining.hu
Telefon: +36-(30)-444-3571

2. A tájékoztató célja, hatálya

A tájékoztató célja, hogy bemutassa az NLPTraining.hu Bt. által alkalmazott adatkezelést, a követett adatbiztonsági szempontokat. Hatálya az 1. pontban bemutatott adatkezelőre, honlapja látogatóira valamint tanfolyamain, tréningjein és rendezvényein résztvevő illetve a coaching ügyfél személyekre terjed ki.

3. Egyes adatkezelések

3.1 Regisztráció hírlevél küldéséhez

3.1.1 Adatkezelés célja

A regisztráció célja, hogy a honlap látogatója – saját kezdeményezése alapján –tájékoztatásokat, ajánlatokat kaphasson az NLPTraining.hu Bt tanfolyamairól, tréningjeiről és rendezvényeiről.

3.1.2 Kezelt adatok köre, célja

A regisztráció során az oldal látogatóinak meg kell adniuk a következő adatot:

– E-mail cím
– Teljes név
– megszólítás

Az e-mail cím a hírlevél regisztrációhoz szükséges és elégséges.

3.1.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az szilagyicsaba.hu oldalakon érdeklődő előzetes hozzájárulása.

3.1.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik – saját kezdeményezésük alapján – azonosíthatóvá kívánnak válni a 3.1.1 pontban rögzített célból.

3.1.5 Adatkezelés időtartama

Az adatkezelés a hírlevélről való leiratkozásig történik. A leiratkozás a hírlevélben található „Leiratkozás” gomb vagy link megnyomásával lehetséges. Emellett lehetőség van e-mailben is kérni a regisztráció törlését, melyet 3 munkanapon belül teljesítünk. A képzési rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.2 Regisztráció rendezvényeken való részvételre

3.2.1 Adatkezelés célja

Rendezvények (találkozók, meetupok, konferenciák, szemináriumok) szervezése, lebonyolítása.

3.2.2 Kezelt adatok köre, célja

– név
– e-mail cím
– telefonszám

A fenti adatok közül – a várható létszám ismeretén túl – a név a jelentkező azonosításához, az e-mail cím és telefonszám pedig a kapcsolattartáshoz szükséges és elégséges.

3.2.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az szilagyicsaba.hu oldalain keresztül a rendezvényekre jelentkezők előzetes hozzájárulása.

3.2.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik az szilagyicsaba.hu oldalain keresztül jelentkezővé válnak.

3.2.5 Adatkezelés időtartama

A rendezvények lebonyolítása után az adatokat – a cél megvalósulására tekintettel – töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A ügyfélkapcsolati rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.3 Tanfolyamra vagy tréningekre jelentkezés

3.3.1 Az adatkezelés célja

Részvétel biztosítása az NLPTraining.hu Bt, mint Szolgáltató által meghirdetett tanfolyamokon, tréningeken.

3.3.2 A kezelt adatok köre, célja

– név
– e-mail cím
– telefonszám
– születési hely és év
– lakó- és tartózkodási hely irányítószáma
– állampolgárság
– iskolai végzettség
– foglalkozás

A fentiek közül a név az azonosításhoz, az e-mail cím és a telefonszám a kapcsolattartáshoz, a lakóhely irányítószáma, a születési hely és év, az állampolgárság, az iskolai végzettség és a foglalkozás a törvény által előírt statisztikai adatszolgáltatáshoz szükséges. Az adatszolgáltatási kötelezettség kizárólag a tanfolyami résztvevőkre vonatkozik.

3.3.3 Jogalap

Az adatkezelés alapja az NLPTraining.hu Bt tanfolyamaira, tréningjeire jelentkezők önkéntes hozzájárulása.

3.3.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik az NLPTraining.hu Bt, mint Szolgáltató tanfolyamaira, tréningjeire jelentkeznek a Szolgáltató ÁSZF-ben felsorolt honlapok valamelyikén.

3.3.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat ebben a körben a tanfolyam, tréning lebonyolítása után 5 évig tároljuk. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A ügyfélkapcsolati rendszerük 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.4 Ügyfélkapcsolati adatbázis

3.4.1 Az adatkezelés célja

Az ügyfélkapcsolati adatbázisunk az NLPTraining.hu Bt tevékenysége iránt érdeklődők, a tanfolyamokon, tréningeken, rendezvényeken részt vevők adatainak nyilvántartása.

3.4.2 A kezelt adatok köre, célja

ADAT                                                                                         ADATKEZELÉSI CÉL

– név                                                                                               azonosítás
– e-mail cím                                                                                  kapcsolattartás
– telefonszám                                                                              kapcsolattartás
– elkezdett, befejezett tanfolyamok                                 előmenetel nyilvántartása, marketing cél
– rendezvényen való részvétel                                                   célzott hírlevelek küldése

3.4.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az érintettek hozzájárulása, a statisztikai adatok tekintetében pedig jogszabályi előírás.

3.4.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik akár a honlapon, akár a tanfolyamokon előzetes tájékoztatás alapján kifejezetten hozzájárulnak adataiknak az ügyfélkapcsolati adatbázisban történő adatkezeléséhez.

3.4.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat 5 év után töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik adataik törlését az ügyfél nyilvántartásunkból, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk.

4. Érintettek jogai és joggyakorlás

Az érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni a NLPTraining.hu Bt által kezelt személyes adatairól, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését.

A NLPTraining.hu Bt az ügyfél kérésére további tájékoztatást ad az ügyfélre vonatkozó, általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. A NLPTraining.hu Bt a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban a megadott e-mail címre küldi el a kért tájékoztatást.

A regisztráció törlését az ügyfelek a „kapcsolat” menüponton keresztül, vagy az netsoft.hr@t-online e-mail címre küldött levélben kérhetik. A kérelmet a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 15 napon belül teljesítjük.

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, postacím: 1530 Budapest, pf. 5., telefon + 36 1 391 1400, fax: + 36 1 391 1410, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu ).

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja.

5. Adatfeldolgozás, adattovábbítás

Az adatokat elsődlegesen az NLPTraining.hu Bt belső munkatársai jogosultak megismerni, harmadik személyek részére nem adják át és nem teszik közzé.

Az informatikai rendszer üzemeltetése körében az NLPTraining.hu Bt adatfeldolgozót (pl. rendszerüzemeltető) vesz igénybe.

Az adatfeldolgozók:

NÉV                                                  CÍM                                              TEVÉKENYSÉG

NLPTraining.hu Bt.          2360 Gyál, Wesselényi utca 17/1.        rendszergazdai tevékenység

A NLPTraining.hu Bt. informatikai rendszere a weboldal használatával a látogatók felhasználói szokásáról és aktivitásáról adatokat gyűjthet. Ezen adatok nem kapcsolhatók össze a látogatók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal. Ezen adatok kizárólag statisztikai célokat szolgálnak, nem tartalmaznak olyan személyes adatokat, amelyekből a látogató személye kideríthető lenne.

Minden olyan esetben, ha az NLPTraining.hu az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni a szolgáltatott adatokat, erről ügyfeleit tájékoztatja, és egyben megkéri előzetes hozzájárulásukat. Kizárólag az ügyfél előzetes hozzájárulásának birtokában használhatjuk fel az ügyfél adatait eltérő célra. Az ügyfél számára biztosítjuk a kért felhasználás elleni tiltakozás lehetőségét.

6. Adatbiztonságról

A NLPTraining.hu Bt., illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozók minden esetben gondoskodnak az adatok biztonságáról. Megtesznek minden olyan technikai és szervezési intézkedést, melyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A törvényi előírásoknak megfelelően megfelelő intézkedéseket tettünk az adatok védelmére, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

7. Egyebek, záró rendelkezések

A rendszer a weboldalon tett látogatások alkalmával néhány cookie-t küld a látogató számítógépére, amelyek révén annak böngészője egyedileg azonosíthatóvá válik.

Ezen cookie-k felhasználása a következő: A böngésző programok ezen cookie-k segítségével tárolják, az NLPTraining.hu Bt webhelyén tett látogatásait, a weboldalon történt tevékenységek állapotait az oldal működése illetve a felhasználói élmény fokozása érdekében.

Alkalmazott cookie-k (sütik):

– felhasználó (oldal látogató) által rögzített adatokat tároló sütik
– felhasználóközpontú munkamenet-sütik
– multimédia-lejátszó munkamenet-sütik
– a felhasználói felület testre szabását segítő munkamenet-sütik

A felhasználók az internetes böngészők adatvédelmi beállításainál kapcsolhatják ki és be a cookie kezelést. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt a cookie-k tiltásával vagy kikapcsolásával kapcsolatosan.

A weboldalon található, más által üzemeltetett oldalakra navigáló linkekre kattintva a látogató a weboldalt elhagyja, átlép a hivatkozott oldalakra, és adatainak kezelése attól fogva azon oldal tulajdonosa által történik. (A folyamat a böngészőprogram címsorában kísérhető figyelemmel.)

A más oldalon megadott személyes adatok, vagy más oldalak üzemeltetői rendszerében képződő, vagy a mások által gyűjtött technikai adatok kezeléséért a NLPTraining.hu Bt felelősséget nem vállal.

Amennyiben a látogató szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció során harmadik fél adatait adta meg annak írásos hozzájárulása nélkül, és a weboldal használata során azzal bármilyen módon kárt okozott vagy visszaél, a NLPTraining.hu Bt jogosult a látogatóval szembeni kártérítés érvényesítésére. A NLPTraining.hu Bt ilyen esetben minden tőle telhető tájékoztatást és segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

8. A tájékoztatóban használt fogalmak

Látogató az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt honlapját bármely okból felkeresi.
Érdeklődő az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt honlapján meghirdetett programokkal kapcsolatban információt kér, aki az oldalon lehetővé tett formában a kapcsolatot felvette.
Jelentkező  az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt oldalán meghirdetett  bármely tréningre az ott megadott módon jelentkezett.
Tanfolyami résztvevő az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt felnőttképzési szerződését aláírta.
ÁSZF: Általános Szerződési Feltételek